Ajándék

- Apa, apa! LEGO-t kérek tőled!
- Fiam! Miért akarsz LEGO-t?
- Szeretnék új dolgokat építeni! A kopott fakockát unom már.
- Jól van, meggondolom.

A gyermek napról napra izgatottabban várta édesapját esténként. Figyelte kezét, van-e nála plusz csomag.
Egyik délután szobájába toppanva furcsa doboz várta az asztalon. Fé...mé...pí...tő - bogarászta a szögletes betűket, majd csodálkozva vitte ki apjához a titokzatos dobozt.

- Édesapám! Mit rejt ez a doboz?
- Sok kis alkatrészt, amiből új dolgokat építhetsz, fiam.
- De apa, én LEGO-t kértem, nem ilyen fém-izét...
- Meglásd, nagyobb örömöd leled majd benne, ha okosan játszol vele!

A srác félénken bontogatta az új játékot. Piciny csavarok, hosszabb, rövidebb fém lapok, csavarhúzó, műanyag kerék, s megannyi különös mütyür.

- Apa! Nem, nem akarom ezt, nem akarok ebből építeni! Vidd vissza, s LEGO-t hozz nekem! Azt kértem, elfelejtetted? - lázadt újra meg újra a gyermek
- Nem fiam, dehogy felejtettem el, nagyon is emlékszem rá, csak már túl nagy vagy a LEGO-hoz.

A fiú sarkon fordult, s mérgesen a szobájába indult. Bevágta a sarokba a fémépítőt.
Miért ezt kaptam? Miért nem azt adja az apám, amit én akarok? - vádolta ősét, majd elaludt.
Másnap, tanulás után elővette a rejtélyes dobozt. Szépen kipakolta belőle az alkatrészeket, s elkezdett építkezni. Élvezettel csavarozta egymáshoz a kis szürke lapocskákat, míg azok egységgé formálódva színes szoborrá nem váltak. Tetszett neki, amit alkotott, s az sem érdekelte, hogy több sebből szivárog a vér kezéből. Bizony sokszor csúszott le a csavarhúzó a fejről, felsértve vékony bőrét. Nem akartak összeilleni szépséges szobra elemei; meg kellett hajlítani őket.

- Apu! Nézd mit csináltam! Ügyes vagyok?
- Szép, szép, de látom fiam, hogy megvágtad magad.
- Igen, s kegyetlenül fáj apám!
- Persze, hogy fáj fiam, s fájni is fog, míg gyógyul...

Az édesapa bekötözte gyermeke sebeit, majd megajándékozta a játék leírásával is, hogy többé ne vágja meg magát vele...