Valaki járt a konyhában. Apró lábaival szorgosan lépegetett a linóleum illesztésein. Ő még látta a kis hézagokat, mert maga is annyira apró volt, hogy lehajolnia sem kellett hozzá. Sőt! Egyik lábát alig tudta átvetni a törésvonalakon úgy, hogy ne feszült volna meg izma a combján. Úgy szökdécselt eme apró repedésen, mint óriások az ijesztős filmekben a vásznon. Beleremegett az asztal minden egyes földre érkezéskor, s felsóhajtott a tűzhely, ha felemelkedett. Amikor ez a kis tünemény már minden csíkon végigért kezdte elölről útját, s csak nem akarta abbahagyni! Az asztal már nehezen bírta, a tűzhely is billeget egy óra után, én meg csak néztem őt mély tisztelettel, s azt hiszem főt is hajtottam az aprósága, az egyszerűsége és az öröme előtt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése