Mondd, Uram! Miért nem kellek jobban magamnak, mint más? Megbocsájtó szende feloldozás, ahol lelkem tiporna ösvényt magának Lelkeden, csendesen, hogy ne hallják a szomszédok, fülükbe ólmot dobtatok, szerencsétlen én-darabok. Már megint akarok, takarok, háborgok, tántorgok az egésztől, mitől újra hányok ócskavasat; szívemen szétmálló vakolat pakolgat engem, ahelyett, hogy szemem neked szegezzem, Szentem. S mondjam végre bátran: itthon vagy az énem katlanjába zártan!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése