Parafán

Ha még mindig azt hiszed, hogy gyalázhatsz a fintoroddal, meg nem értett tartalommal, tévedsz. Kérhetsz bókot, kapsz is eleget, hogy érezd a kellemet, amit te csak szótárból értesz, utána nézhetsz, s szépen okosan lekörmölheted gondosan egy pocsék cetlire, mit másnap büszkén lóbálhatsz megihletvén arcom; mosoly kél kudarcodon, melyről még továbbra is azt hiszed, hogy elvi síkon repíthetsz messzire a táblán, foncsorán még sohasem jártál, mert nem izgat, hogy rajszöged miféle nyomot hagy a parafán, dúdolhatsz kiságyán gyermekednek élet-dalokat, csak mikor felnő nehogy kérdje: anya, belőled mi maradt?! Most sajnos semmi, méreggel bélelt vekni, melyen a napraforgó mag sem fordul a fényre, csak elfojtott őrület taszít mélyre, mert több vagy! Nem tűje, hanem teste a szegnek! Remélem egyszer meglátod a lyukat is magad mögött, ha kihúznak, s nem lesz már a táblához közöd...