Kecskék

Ideje van a kitalált időnek.
Dőzsölő uraknak, ebeiknek
cafrangot dobó kellemek,
hetykén motyogott igenek.

Vagy nemek közötti inga
ostobán vékony fonalán kalitka
leng okult figyelem foncsorán,
homályossá olvadt a szembogár.

Ebből kél új víziója az embernek:
megmondott mintát színeznek,
közben meg esnek-kelnek
a padlón csinos kis szellemek.

Mekegnek, mint fiatal kecskék,
akik keveset ismerve nézik bércét
a hegyeknek, hova nem mehetnek,
ott vének vannak a teringettét!

Azok lassan mozogva, gondolkodva
állnak jót magukban, odújukban,
bajszuk alatt csak annyit motyognak:
ha ezek lent maradtak, hát jól van!