Teljesebben

Ma majdnem megcsörgettél, mert már kevés a mindenség,
amit buzgón álmodtál mellém.
Egyre hangosabbnak hallva tarka szárnyak suhogását,
s fényes csőrök dallamát
éled az egekbe magasztalt matéria megárvult végnapját.

A lekapart kréta zokogó porán át vöröslő tekinteted
a kilakoltatott után mered.
Majd szavak elkobzott sóhaja óhajtja újra neked szegezni,
s igazsága okán századszorra is kérdezni:
Akarsz-e gyermekem feltételek nélkül bennem élni?