Falra akasztva függsz fojtó fonaladon. Eléd áll, szinte hozzád simulva kérlel, hogy szépnek mutasd. Foncsorod pattogva peregne szerte az üvegről, s hagynád hogy lássa, mit eddig látott: homályos árnyékán keresztül a tarka virágot. Inkább hagynád, hogy cipők talpán széthordjanak, s valahol újra összerakjanak. De Valaki nem engedi utad szélesedni. Újra és újra karjába vesz, s visszahelyez a szétkarmolt, repedezett üveglapkára...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése