Magyar zenekar

Rianás

Valóvá szelídülő lehetetlen
Hiányt hagyó viaszos vonó
Érthetetlenül gazdag kegyelem
Pajkosan daloló apró manó

Összefonódó tiszta illat
Párásan mély barnaság
Sose volt rózsa-összhang
Álombéli kalandos rianás

Tükör

Falra akasztva függsz fojtó fonaladon. Eléd áll, szinte hozzád simulva kérlel, hogy szépnek mutasd. Foncsorod pattogva peregne szerte az üvegről, s hagynád hogy lássa, mit eddig látott: homályos árnyékán keresztül a tarka virágot. Inkább hagynád, hogy cipők talpán széthordjanak, s valahol újra összerakjanak. De Valaki nem engedi utad szélesedni. Újra és újra karjába vesz, s visszahelyez a szétkarmolt, repedezett üveglapkára...

A fákhoz

Délcegen álltad sokáig az erőket. Aztán emberek jöttek, s elkezdték gallyaidat metszeni. Egyre közelebb haladva törzsedhez fosztottak meg díszes gúnyádtól. Lábaid erezetén érzed, hogy egy karmolva kúszik rajtad, s végigkarcolva bőröd a nyakadba ül. Néz egy ideig, s keresi a megfelelő szerszámot hozzád. Nagy, erős fűrész kell, mert igazán nyakas vagy. Babrál még picit, majd nekilát az örökölt munkához. A por kilószámra hull szemedbe, de már meg sem lepődsz rajta. Tegnap társad hullott a porba. Tudod mi következik. Fejedtől megfosztva, felaprítva rogysz össze. Jönnek sokan s, elvisznek ezer helyre. Kandallók tűzén égsz el pillanatnyi meleget adva, vagy raklap készül belőled exportra. Már nem tudod, hol vagy, csak azt, hogy hol voltál. Gyökered még megvan, de már azt is kifordították. Még mindig álmodsz szép Magyarország?

Kell?!

Jót nevettünk. Szinte folyamatosan dolgoztak arcom apró izmai. A papírkutyák című magyar vígjátékot láttuk. A vetítés előtt a film rendezőjével beszélgettem, aki készségesen válaszolt is minden kérdésemre. Ő a Tv2 programigazgatója, s dolgozott az RTL klubnál is ugyanebben a beosztásban. A rögzített interjú után szerettem volna kötetlenül is beszélgetni azzal az emberrel, aki milliók szórakozásáról dönt. Kérte, hogy ne kérdezzem a tv-ről, most nem azért van itt. Értem, de... - és azért megkérdeztem. Vélhetőleg nem azzal kellett volna kezdenem, hogy miért kell képernyőre tűzni "Józsi barátot" és miért kellett német licencet vásárolva annak idején Mónikát felfuttatni... Sajnálom, de ez érdekel. Válaszából megtudtam, hogy nem kell nézni annak, aki nem akarja, több, mint 70 magyar nyelvű csatorna közül válogathatunk. Ez igaz, csak azt felejti el a művész úr, hogy a lakosság jelentős hányadánál a fent említett két csatornán kívül kevés más adó fogható. Neki sem kedvencei különben ezek a nézettségi csúcsokat produkáló műsorszámok. De kellenek... Kellenek, mert kiragadnak a valóságból, s más nyomorába repítenek. Kellenek, mert sokkal olcsóbbak, mint értéket közvetíteni. Kellenek, mert már erre van a legnagyobb igény. A semmire... Ezen a semmin páran meggazdagodnak, egy nemzet meg totálisan elbutul. Mert ugye akkor a legjobb nekünk, ha gondolkodnak helyettünk. Féltem műanyag hazámat...

FankaDeli - Magyar földre

Mérleg hinta

- Mérleg hintázzunk!
- Nem, nem akarok.
- Leszek a barátod! Mérleg hintázunk?
- Jó, mérleg hintázzunk.

Felültek az üres mérleghintára, s elkezdtek játszani. Hinta, palinta, hinta, palinta,.... Így ment ez sokáig.

Egy idő után egyre nehezebben lendültél a magasba. Kerested a nyugvó pontot, ami mindkettőtöknek jó. Már csak félig emel fel, már addig sem, már alig mozdulsz el a földtől... Hiába ugrál barátod a hintán, már egyáltalán nem emel föl. Kétségbeesetten néz rád, s nem érti, mi oly' finoman működött eddig, most miért merevedett meg. Riadtan kéri a többieket, hogy segítsenek rajta, rajtad. De senki nincs ott, nem akar mellé felülni, hogy lehozza a bódító magasságból, s téged felemeljen. Nézed őt, hogy tipródik önmagával. Ugorjon le, s mondjon meg az óvónéninek? Vagy várjon csendesen, míg magától újra egésszé válik, s már, legalább félig meg tudja emelni súlyos valód. Észrevétlenül leszállhatnál a játékról, s hagyhatnád, hogy a barátod a földre zuhanjon. Nem teszed. Nyugalomban ülsz, s nézed, hogy keresi Megmentőjét...

Kommentár Pálfi György "Nem vagyok és nem leszek a barátod" c. filméhez, s egy szerető leányhoz

Csaló

Szia, itt vagyok! - lehelem szememmel felé, s ő érez, látom. Gyorsan kapja el tekintetét, hisz mégsem nézhet sokáig. A megítélés fontos az ő szakmájában. Dolgozik, sétál. Pillantásaink újra és újra egymásba vesznek. Mit talál bennem, s én mit találok benne - kérdezem minden összefonódó pillantáskor magamtól. Borzongató...
Elmegy, hagyom. Inkább leinfózom. Majd, mikor hazaérek, fellapozom a katalógust, s sokáig nézem. Túl gömbölyű, vagy nem is, inkább vékony. Olyan kis, nem is tudom; inkább tovább lapozok, hisz oly sokan vannak még a katalógusban! Darabbá degradált pajkos leányok...

Hangulat

Mostok

Mostok szőnek be mindent. Olyan megismételhetetlen pillanatok, melyekben csak remélheted, hogy egészként voltál jelen. Kár utána gondolkodni, hogy helyes utat választottál-e, vagy, hogy volt-e egyáltalán másik? S ha létezik is, meglátod-e valaha...
Kérdezz-feleleket játszol már magaddal is. S egyszerre elfog a kétely: tényleg a mostokban kell magad meglelni? Vagy hagyni kell inkább, hogy felkapjon a sodrás, és álmok nélküli bögrerepesztő dermedtségben pihenni hagyjon addig, míg ki nem isznak. Vagy míg észrevétlenül rá nem száradsz a pohár falára...