Pezsegnék, de rommá dőlni sincs idő,
szomszédomban múlni készül egy nő,
átmennék, ő vizet kérne a tablettához
és bambán érdeklődne: már most?!
Persze - mondanám, ha már köhögsz
legyen inkább más, ki rajtad röhög,
én kopogtam, mert nyelved újra érez,
tán érthetőbben kérded: ugye élet?!
Vagy mégsem, de nem szólalsz,
elillant elmédből holmi sóhaj,
pedig egy perce, hogy akartad
kérdezni Istened: most haljak?!
Inkább halljál! Fennkölt párbeszéd
rágta fekélyes kéj nyoma helyén
egy magamfajtán vágyó balgát,
ki nem ajtón csak a falon kopogott át.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése