Vágta

Galádul belém vert biztos,

naprakészen zagyva piszkos

tett ősök félrehordó bordalára,

pénzért kiáltom: lovas vágta!

Állatok ejtőznek luxus karámban,

akadályok sorára még halállal

gondolnak pontozó szeretettel,

homokon a hajtó újranyergel

Néma mén a léha kél,

pőrén pattan kettes kötél,

untan utált kötött szabály,

követni kár fintor farát

Patikamérlegen számolt

fajtatiszta rohadék gázol,

kereszt nélkül kasul

lóvá lett az új

Bolygónyi népnek

kevertek már mérget

paripák és emberek,

ingyen adják, vegyetek!

Maki él!

Távozva várt jöttöd

              vették el görcsök

 zsibbadó fényjelen

            utazol Édesem

Akarva sem őrjöng

             képtelenített rab börtön

kárvallott lételem

            elszöktél édesen

Hadarva se mond

            amott lesz pont

hol félelem

           lézenghet ékesen

Bámulva járj ott

          Maki úgysem halott

csak képleten

          képzelted életem

Tóbiás lelépett

Puttonnyal repült rád,

ígérgetett laktanyát,

holmi barakk-mezőt,

ne lásd egytől a kettőt!

Kilóra vesz meg zsákjából,

órájából kél bálványod,

te leszel a rohanó mutató,

számlapján gyomorforgató

időtlen utazó...

Reggel indítja a mester

a tévedhetetlen vekkert,

narancssárgás pálcikát

állít célként, neki pálinkát

néz el, míg te odaérsz

de suttogja: rohadék,

ha kiköpöd a tüdőd,

majd idő előtt kidőlsz

vagy csak szólsz: ne ölj!

Hallgathatna is rád,

ha nem fojtaná máz,

mit lerúgni képtelen,

nem érdekli a Végtelen.

Csak leszámolt számok,

ettől meg én hányok!

Hiányok és miértek,

nem így ígértétek.

Tisztelettel: Tóbiás (ki- és lelépett)

Panel pillanat

Pezsegnék, de rommá dőlni sincs idő,

szomszédomban múlni készül egy nő,

átmennék, ő vizet kérne a tablettához

és bambán érdeklődne: már most?!

Persze - mondanám, ha már köhögsz

legyen inkább más, ki rajtad röhög,

én kopogtam, mert nyelved újra érez,

tán érthetőbben kérded: ugye élet?!

Vagy mégsem, de nem szólalsz,

elillant elmédből holmi sóhaj,

pedig egy perce, hogy akartad

kérdezni Istened: most haljak?!

Inkább halljál! Fennkölt párbeszéd

rágta fekélyes kéj nyoma helyén

egy magamfajtán vágyó balgát,

ki nem ajtón csak a falon kopogott át.

7. emelet

Mélyen tisztelt lakó,

az mégsem tartható,

hogy ön él, én meg nem

ezért meg kell intenem!

Teli tömött hamutáljuk

egyre jobban utáljuk,

fröccseik még csak-csak

de koccintást ne haljak!

Bérlői is piszkos lények,

folyton hangosan kefélnek

cipőt vagy padlót ordítva,

még az ajtó sincs ráfordítva!

Ha leszáll az éj én aludnák,

pihentem bár a magyarórán,

ezért önhöz fel sem érhetek,

egy emelettel lejjebb ébredek.

Arra, hogy zúg a ház,

üvöltöznek hajnaltájt,

a lépcsőház is hangos,

a folyosó meg gangos!

Elég ebből, ha mondom!

Más is tisztelettel horkol,

csipeszt akaszt az orrára,

reggel meg ugrál tv-tornára!

Mi itt már akkor így éltünk,

amikor dicső Kádár vezérünk

a magukfajta sihedereket

lajtoskocsival kergetett.

Ezért, ha kell feljelentem,

az adósokat önre engedem,

így megtanulja mi az illem

hogyan éljen 40 négyzetméteren!

ui.: 

Tudom honnan való, de nem hagyom

hogy mélyen tisztelt édesanyja elaltasson!!!