Lopott

Engedjetek ki tekintetek ti mind,
kik kérleltek valakit, aki már nincs
itt, mert sosem volt, csak gondolt
értelme volt annak, magamnak.

Hiszen kit kerestek, együgyű lelkek
elbújt rég a lépcső repedésén bennem
s félő szeretlek karján tűnt akarlakok
búslakodva tántorognak vissza most

A szegély fölé, hol ültünk egykor
s a magamtalan én betéve bókolt,
hogy jó leszek még valamire majd,
ebből meg az lett, hogy ne akard

Pedig kérte a séta, szólította a hegy,
hogy legyünk még csak most, de egy
ami megáll, s leül, vagy térdel bércén
a kulcsnak, mit elloptunk egymás térdén...