Pillangók

Héé! Mit keresek egy mező közepén??? Miért ilyen nagy minden körülöttem? Mi történt velem? - hőzöngött a pillangó a rét közepén, ahová nem tudta, hogyan került. Sőt! Azt sem tudta, hogy ő egy pillangó. Elindult, nem röpült, hogy kiderítsen mindent. Először egy óriás csigával találkozott, aki bemutatkozott neki:

- Hellóóó! Karcsi vagyok, és te, pillangó?
- Mi pillangó? Ki pillangó? Anyád, az a pillangó!
- De, de, te pillangó vagy!
- Az nem lehet! - mondta a pillangó, aki még mindig többnek hitte magát holmi pillangóságnál.

Ekkor Károly csiga csak, hogy bizonyítsa igazát, kislisszant nyálkás testével a pocsolyából, hogy annak tükrében megnézhesse magát a pillangó.

- Nézd csak meg magad! - kiáltott Karcsi, aki picit már felhúzta magát az előbbi anyázáson - Te igenis pillangó vagy, te PILLANGÓÓÓ, pillangó, pökhendi pillangóóó.

A pillangó, amikor meglátta magát megborzongott, de egyszerre mindent megértett. Csak a nevét nem találta. Mit is mondtál rám az előbb? - kérdezte a csigát, aki addigra már győzelemittasan meresztgette szemeit egy másik csiga felé. - Azt mondtam, hogy pökhendi pillangó, pillangóóó, pillangó!

Ekkor a pillangó, aki ezt már tudta is magáról, bár érzékelni még nem akarta, elnevezte magát Pökhendi Pillangónak. - Tudod mit, Karcsiga! Te csússzál-másszál itt mindenfelé, én elrepülök inkább, mert én nem vagyok ilyen földhözragadt! Elkezdett legyezni a szárnyaival, mire könnyű teste felemelkedett a fűszálak fölé, s máris érthetőbbé lett minden.

Repült csak a légben, szelek szárnyára kapaszkodva szépen, célja vesztetten, kiüresedetten. Jó fél óra repkedés után észrevett a horizonton egy másik, furcsán közlekedő pillangót, aki már messziről is nagyobbnak tűnt nála. Össze vissza cikázott ez a másik, meg valamit zümmögött is közben. Zümmmm, züümmmm, zümm, zümmm, zümmm, nyiiiiii, nyúúúú - hallotta, s már vészesen közel voltak egymáshoz. Áááá, inkább elrepülök mellette - gondolta, de még mielőtt elkanyarodhatott volna ez a másik már túl közel szédült hozzá, s megtörtént a baj. Összeütköztek, s lepottyantak a földre. A nagyobb pillangó, még zümmögött valamit, aztán elaludt; érezni lehetett, hogy maláta mező fölött bolyongott, mert csak úgy dőlt belőle a növény szaga. Pökhendi Pillangó odamászott hozzá, s megpróbálta fölkelteni. Ez a másik viszont csak aludt tovább. Lefeküdt hát ő is, valamivel odébb. Mindketten aludtak.

Másnap reggel, a nagyobb előbb ébredt, s tántorogva menekült be az árnyékba, ahol Pökhendi aludt, illetve épp ébredezett. Hő, heló, te ki vagy? - kérdezte az a másik, nagy. Én Pökhendi Pillangó! És te? - érkezett ugyanaz a kérdés, csak visszafelé. Én Püfi Pillangó! - felelt röhögve a nagyobb. Az jó, akkor legyünk barátok! És barátok lettek.

Csak rövid ideig tartott a reggeli idill, mert valami még nagyobb, fekete állat érkezett a képbe, aki mindkét pillangót óvatosan a fogai közé szorította, s őrületes sebességgel vinni kezdte őket. Valamerre. A pillangók fejjel lefelé lógtak ki az állat szájából. Püfinek ettől megfájdult a hasa, Pökhendit meg álomba ringatta az utazás ritmusa.

A kiskutya, mert mint később kiderült az volt a legnagyobb állat, megérkezett anyukájához, aki elé szépen letette a két zsákmányolt pillangót. Anyukája viszont nem láthatta azonnal Pökhendit és Püfit, mert épp belealudt a hasfájásába, s kócos hajjal, nyálát folyatta párnájára, de csak azért, mert hétvége volt...