Jelenlét

Érdekes. Vannak napok, amikor végig bennem vagy, s vannak, amikor csak elalvás előtt juttatnak eszembe. Ez most olyan nagyon vegyes. Egyszerű szavak verdesik ki magukat összevissza belőlem. Talán a sok félreértés, meg nem értés, a túlzott el nem engedés... Elszerettünk egymás mellet, kincsem. Megesik ez, nem csak velünk. Csak tudod, a leírhatatlan idegesít. S nem csak leírni nem tudom, de elmondani se! Én, a sercegő hullámok megfojtott gyermeke... Sajgó emlékek torzulnak kellemessé, s pillanatokra még mindig meghazudlak idebent. Tudod te??? Honnan tudnád! A te asztalodon sohasem járt virtust a gyász! Kimatekoztál még engem is itthonról, aztán meg ezt mondtad: az akkor volt! Használati cikké tettél! Megettél, majd eldobtál; felemelni igazán sohasem tudtál. Most emlékszem csak igazán, amikor szerettél, bennem meghalt a vágy... De mégis újra akarom; még egyszer, utoljára, hogy itt légy! Majd ha már lebombáztak mindent, s rongyokban tudsz megállni előttem. Na, akkor légy enyém!
Most úgyis elmész újra... Egy éve is elmentél már, s születésed erős kézfogásában is ott lüktetett már az elmúlás. Egyet viszont sose feledj: a tegnap holnapja a jelened!