Még így is túl hangos vagy, te hó takarta vadóc illúzió! Férfiként lettem volna vágyad, de késő már a bánat; eltemettettél. Ha majd betölti az üresség félig hangolt lelkedet, ordíts fel! Izma dermedt tónusából hadd szaladjon kifelé az ének! Törje át szétszaggatott, cifra ruhád s fülembe váljon szürkeséged fehérré, vagy feketévé! Mert így lehet csak életed életemé...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése