Rend legyen!

A kisfiút már napok óta nem hagyta nyugodni a gondolat, amit atyjától hallott pár hete. Nem értette, hogy miért kellene kitakarítani a szobáját. Ő nem látta szükségesnek, s kifejezetten jól érezte magát összegyűjtött játékaival. A kis tűzoltóautó, a plüssmackók, s a legóvárak mind fontos kellékei voltak életének. Mindennek megvolt a maga szerepe, s egyiktől sem szeretett volna megválni. Annyira tele volt már mindenfélével a kisfiú szobája, hogy apja, amikor be akart lépni hozzá, egyszerűen már nem fért el a tengernyi szétdobált játéktól. Rendezetlenül feküdtek a földön a Jancsi-babák, a kisvasút mozdonyai, s széttört puzzle darabkák várták reménytelenül, hogy újra képpé alakuljanak...
Egyik délelőtt a gyermek az összes felesleges játékát bedobálta egy hatalmas zsákba, s minden erejét összeszedve elindult vele a kijárat felé. De a zsák csak nem akart kiférni a szűk ajtón. Megfeszülve tolta kifelé a sok kedves emléket, a szép órákat jelentő képdarabkákat, a tűzoltóautót, a már felismerhetetlenné ölelt plüssmackót, s ki tudja, még mi mindent! Az eredménytelen erőlködéstől megfáradva zuhant a földre újra és újra, s küzdött egészen addig, amíg apja haza nem érkezett. Most már be tudott lépni a szobába, mert gyermeke helyet készített számára. Látva fia akaratát, elmagyarázta neki, hogy lehet kivinni apránként azt, amire már nincs szüksége. S a gyermeteg játékok egyenként kerültek át ekkor a nappaliba, ahol már az édesapa döntött további sorsukról...

Mert Atyánk egészen addig nem tud belépni a szobánkba, míg ott rendet nem teszünk! Erővel, izgalommal, kísértésekkel és soha el nem múló bizalommal...