A rózsa hite

Nem nézni mennyire,
csak harapni a bőrébe
hogy repedjen róla a palást,
nem kíván már vigasztalást

Ne menj túl közel hozzá,
még meglátod mit okoztál
a hálával, mert megtetted
mit magának nem engedett

Nem lehetett, hitte a rózsa
ki ahelyett, hogy leszakadt volna
tüskét növesztett irigy köpenyén,
hogy ne érintsék oly könnyedén

A napoktól elszédült ujjak
kik folyton csak akarnak
s meg nem értenek téged;
hagyjatok meg a messzeségnek!

Húr

Ne sírj, amikor nem muszáj
mert a kell kényszerből diktál
feltéve ha nem szakadt el a húr.
Akkor másképp szabadul a Úr!

A hullám torzan rikkant fel
pattanva hamis a kimért jel
mit tettek bele ál-tudósok
kikben csak tántorognak a pulzusok

Húzd hát végig az öreg vonót
úgy, hogy szalajtson mosolyt
annak kemény ráncába is szerényen
aki azt hitte, ez nem lehet erényed.

Alma

Feri kapott egy almát az anyukájától. Egy ideig kint hagyta az asztalon és nézte, ahogy megjelennek rajta azok a furán barna pöttyök. Reggel délben, meg este is sokáig. Aztán betette a hűtőbe, mert azt tanulta. A pöttyök foltokká nőttek azonban és a gyümölcs többé nem volt az, aminek szánták. Egyre bizarrabb köntöst öltött, s a héj alatt már nem tudta senki, hogy mi történik pontosan. Csak sejteni lehetett. Öcsi szerint alszik, Ági szerint nevet, Zsuzsi szerint rohad, Peti meg sem látja, mert neki ez egy alma, aminek pont így kell kinézni, ha hűtőbe dugják. Igen, Petit így nevelték. Hogy jól gondolta vagy nem, nem tudom, de az biztos, hogy a gyümölcsben voltak részek, amik már semmire sem emlékeztettek, nem hogy egy ALMÁRA! Pedig az volt. Feri tudja, mert ő kapta, és valóban annak tűnt, ha volt egyáltalán valaha olyan, hogy almaság... DE az igazság a következő: A bőr alatt, ami eltűnt az megjelent másutt. Ott, ahol senki sem keresi. Még anya sem...

Sas

Amikor a kis nyuszi kint állt az erdő szélén és jött a nagy sas, akkor baromira nem tudtak egymás létezéséről. Illetve egy hangyányit talán mégis, de a hangyát most nem keverném ide. Még arra sem jöttek rá, hogy melyikük a nagyobb, mert a sas messze volt és a nyuszihoz képest elenyésző alakot öltött. A nyuszi látta is őt, de mivel még kisebbnek tűnt, pont leszarta. A sas meg nem is látta a nyulat. Pedig ha látta volna... de nincs ha! Megmondta már Lali bácsi is, amikor még fiatal volt. Aztán jött a kor, mikor, akkor, olykor és Laliból Lajos, aztán bácsi, apa, tata, papa lett és kisebbre ment össze, mint az a nyuszi az erdő szélén. Nem a másik aki akkor még mellette állt, amikor jött a sas, mert a másik sosem volt olyan bátor, hogy égnek emelje a fejét. Talán félt a sasoktól...

Dilemma

Két kezed nyitva áll
köztük a te kalimpál,
ami leesni nem akar,
kisujjadba fogával belemar

Reszkető, kábultan kicsi én
zihál a minden küszöbén,
ahová mérgesen zuhanni vél;
huppanni nem tud, szegény...

Most sajnálnom kellene
vagy leráznom sebtiben,
hogy éljen végre ő is ott
ahová születésemkor rakatott?!