Szabad?!

A hol válik mikorrá akkor, amikor már mindegy a megoldás, mert kész van, s toporog szaggatottan fejed felett egy látomás, hol nem érzed pergőnek az időmúlást. Kockákra bontva a másodperceket vársz valamit, ami nem ereszt, vagy ha igen, akkor kimúlsz a hidegen, a kövön meg mégsem lehet, mert tested olvasztja meg, s belesüppedve leszel te is az anyag, ami csak arra jó, hogy elfedje, mit nem szabad...

Törölj!

Dolgozz a művön, vagy mosd le a táblát, mit akkor mutattál, mikor még akartál mástól kölcsönvett kincseket rá írva képletet koholni. Már nem bánja senki, hogy rossz lett az eredmény, s ordítva tombolhat a teremtmény is, hiszen nem hallja senki; a kréta porát neked kell elkenni, az ajkaddal, ha úgy könnyebb, de inkább kézzel tedd, az hosszabban öl meg. Pusztulni akarna hirtelen, de te csak adsz neki rendetlen keretet; mondom, törölj! Még akkor is, ha nem lehet...

Talán

Állati ösztönnek hajtva főt
megcsonkítva hever az Őt
akaró imádott izgágaság;
izoláltan imádom talán?

Az lehet, hogy nincs
copfja csak tincs
szaggató igazmondás;
most hazudok talán?

Talán csak foltokat foltozok
fojtva szendén folytatok
elkezdett cédrus-gallyakat;
Egyszer azért még a hajamba kap?

Örülős

Örülünk egymás örömén,
s tudattalanul fekszünk ölén
a semminek, ami nem kérdez
kétszer, csak halkan élvez

Mindenből gondol ki
megmondja, hogy mi
s egyből de-t kíván;
már elunta a vágy

A köztes nemigen,
megfordul a bent
s kidobja századszor is;
elpocsékolt hamvaink

Zörögjetek csak,
pöröljétek azt
az egyet
ki sohasem teremtett

Mert nem tudott,
pisztolytáskába más kutatott
de nem talált töltényt;
ne ölj még!

Elég lesz majd akkor
ha már megérett a kor
rád, talányos furfang;
hát nem meguntam?

Szajkózni neked a Jót...

Győzelem

A győzelem záloga a fájdalom
eltűnt látomás csókja az államon
feszíti simára azt, ami ráncos;
magammal táncolnék már most

Csak csacskaságból keveredett
apró maszat-jel nem enged
visszamenni, élőn rátapadni;
a kihűlt anyagot megformálni

Vágyom. A létező komolyságát
sutba dobva, ordító megoldását
egy percre akaró feloldozását;
a ringó húroknak befogadását...

Nem

Nem, nem, én aztán soha
többé nem szólok mostoha,
te babusgató néma boszorka
menjél aludni máskorra!

Oda, ahol nem nyögi más
a tengernyi megújulást;
szánakozó szorongást
ad csak holmi vigasztalás

Mert merteket nem viszek
el neked, csak benned hiszek
hogy akkor tudod majd az ittet
amikor kifújtál már mindent...