Huzat

Jöjj egy utolsó táncra vélem
Ringjon viasz-kebled értem
Forogjunk együtt a hideg kövön
majd engedjünk gombot az ösztönön

Megtörténtek dolgaink, csak bennem
ültél éveket a sarokban szentem
Most váljék merev tested élő horizonttá,
gyulladjanak ócska lángok komoly karmazsinná

Hadd emésszen valami mássá, okossá
vagy mit tudom én, elmúlássá
Kérdezős kedved hajoljon másképp
mert mit érzek, csak árnykép

Valami badarsága csacska rímemnek
éjjel látom értelmét az éneknek
Te bennem többé ne dalolj
Menekülj! Most engedlek, pakolj!

Kövessétek őt babáim mind!
Példával jártak eleitek kint
a konyhában, ahol belőletek füst marad
Nyitva felejtem az ajtót, s lőn huzat...

Kiáltósdi

Érezni, hogy ember vagyok
abból, hogy loccsan a vár
meginog az ÉN néha, királylány

Urak osztálya, képek haloványsága
Tényleg? Hisz tények folynak el
akkor, mikor a TE agyonver

Egyszervoltak hallják, s kérdik:
A pontot, mit vettél, megöl-e?
Vagy ÉN és TE egyben, Ő belőle...

Pont

Pont. Akarja hatalma
de te csak alszol rajta!
Éledni köddel akar,
Fárad vele a badar.

Vesszővel választott nappalok
takarják be a ponttalan tegnapot
Reggel megfoltozod, újrapontozod
vagy hármat sóhajtva hagyod...

De elmész te is oda
hol újra él a mosolya!
Hulló-éberség asszonya
kap még kettőt, zálogba...

Korom-korom

Nem, igen, nemigen
talán, habár, mégsem
akarom, takarom, kapom
a jeleket megtartom!

Már a bölcsőmből
álom-görcsöktől
rikkantva szalad
bennem az indulat.

Eszméletlen fehér-korom:
apám lábát lovagolom.
Fejemen újság csákó
rányomtatva „légy macsó!”

Eszméletlen sárga-korom:
a feliratot szépen olvasom.
Csak lényegét nem értem
anya mondja: én sem.

Eszméletlen vörös-korom:
a csákót buzgón utánozom.
Megértettem, feléledtem
azzá váltam, minek éreztem.

Eszméletlen bordó-korom:
Pofánverni magam akarom.
Éreztek helyettem mások
Nem ordítok, halkan kiszállok

Eszmélt korom-korom:
A gyűrött csákót felizzítom
s a hamuját tarkómra kormolom
Hadd jelöljem már meg én a korom!

Szép

Szép a szoknyád, maradj
Szép a mézes teád, adj
Szép az autód, haladj
Szép vagy, de hagyj!

Hogy ennyi?

Dühömből épített váram meddig állja majd világaim viharos előéletei által keltett csapások hevét?
Midőn lehajtott fejjel más életét vigyázva magam, s jelenem ellen vét!

Emeld fel fejed embere az Úrnak!
Ha kincsed el nem szalad, jelenné válik a múltad.

írta: Pufi & LAS

Kulcs

Figurára lassan,
habra virgoncabban
ég rá a mézes máz.

Lépésekkel halkan,
szóval harsányabban
hajlik a ferde lépcsőház.

Fordulóban ívre tapad,
egyenesen szebben szalad
feléd az örök megújulás!

Egy emelettel feljebb költözöl;
Ő adjon hozzá kulcsot szívéből!

Lepedő

Vadul ölelem a tiszta lepedőt,
de az mégsem érez úgy,
mint az a nő rajta ez-előtt...