Túlcsordulósdi

Lassan peregve merengsz végeláthatatlan számok mezején. Kicsapódik a nyers erő, s nem akarod kontroll alá vonni. Forradalom! - kiáltod, s zilált lelked egyre könnyedebb. Üvöltve tépnéd szét ellen-gyarlók bűneit. S vágnál fejszét okosok fejébe. Most már egészen légiesen mozogsz. Alázatot követelsz, de közben te sem térdelsz. Pedig így lenne a legnehezebb megdönteni téged. Értelmetlenek szavába vágva hinted hited, s folyton csak kiáltasz: Érts! Hallgass! Fogadj már végre el! De a tégelyed feszes felszínére hulló cseppel továbbra sem tudsz mit kezdeni...

Kép-pont

Tengernyi pixel állítja már legyőzött hadtestét újból eléd. Végignézel a dárdákon, s összeszoruló szíved a varrás mentén elreped. Simogatóan csurog meleg véred lelked sivár árkaiba, s fájdalmasan eszmélsz: a megvívott küzdés temetett teste ott áll előtted. Mosolyogsz magadra, mint aki nem tudja, hisz az elvillant vakufényben még tényleg nem sejlett a beletörődés zápora. Hosszasan mosódik a vihar zaja, s minden új mennydörgés után pusztító talány ás újabb árkot lakatlan ajkadra.

Labdák

Ezernyi színes labda gurul szerteszét. Jól tervezetten haladnak útjukon. A kékek után kékek, a sárgák után sárgák, a bordók után bordók szaladnak. Néha pattognak. Már majdnem kész a sokszínű forma, melyre hívva lettek, amikor egy kék kidurran. A szomszédos sárga igyekezve veszi át a helyét. De ekkor elkezd torzulni a forma. Már nem követik egymást a színes labdák. Vírusként fertőz a hiány az alakzatban.

A tervezettből beláthatatlan lesz, összeütköznek a gömbök, s egymást elpusztítva megszűnnek létezni. Csak egy bordó marad épen, a Forráshoz legközelebb álló. Lassan fordul egyet a tengelye körül, s visszagurul Teremtőjéhez.

Kérsz még?

- Tölthetek?
- Tessék? Ja, persze, kérek még!
Kati remegő kezével emelte fel a karcos poharat, s teletöltötte azt. Erik unottan tekintett ekkor kedvesére. Most miért kell ez? - kérdezte kicsit talán felindultan. A lány arcán kifakult a ragyogás, s hanyagul vetette oda: Csak.
- Nem érzed, hogy nem tehetjük meg?
- De.
- Most mégis mit mondtam volna nekik?
- Semmit.
- Figyelsz rám egyáltalán Kata?
- Persze.
- Aha, hát akkor mond el te, én kiszálltam!
- Jó, majd én; úgy sincs semmi közöd hozzá.

Csengettek. Az ajtón belépő alakok leültek közéjük, s ekkor Kati megszólalt.
- Tölthetek?

Visszaössze

Neked van igazad. Mindig mindenben. Te vagy a tökély!
Bíboros pillén sikló tünemény.
Fecsegsz, mint pindúr pandúr a kicsi tanyán.
Szépen csengő pipafüstízű szófoszlány.
Cikázol mint valami megvadult veréb.
Vergődő létben múló remény.
Játszol velem, ajkatlan barát?
Nézz csak, s bólints ha eltalált!

Varroda

A mély sebet illik összevarrni. Könnyebben gyógyul így. Sérült bőrrészleteink közelebb kerülve egymáshoz gyorsabban találkoznak, s újra eggyé alakulnak. Kicsiny dudor marad csak utánuk, s idővel ez is eltűnik. De ha nem elég ékes a varrat, nincs kitisztítva a seb, elfertőződik életünk. Újra fel kell szakítani, ki kell mosni, s így talán már össze se kell ölteni. Magától gyógyul az be, s nem marad csúf heg utána. Ha mégis, nyisd hát fel újra s engedd, hadd vérezzen! Egyszer csak abbahagyja...

Katt-Katt

Szemem a keresőben kutat. Nézem az értékeket, hogy minden stimmeljen. Állítanám is őket, de csak nem enged nekem. Túl világos, túl sötét, túl éles, zavaróan homályos. Küzdök nagyon. S jajj, a kompozíció... Távoli, közeli, beállított, spontán. Csak nem látom benne, amit szeretnék már nagyon, s már majdnem feladom. Várj! Inkább fel adom...
Ő beállítja, én csak megnyomom. S láss csodát, ujjam tökéleteset exponált! A kép olyan, amilyennek most lennie szabad. S nem, már nem akarom retusálni...