Hézagos

Agyoncizellált lelkem megfutamodik.

Epedve lesi az alkalmat, hogy repedéseibe nedves földet öntsön.
Hazudna, rabolna is érte, csak nyerné el végre áhított formáját: gömb alakját.

Egyenletes, csillogó felszín, de üdítő volna
S nem tudná meddig gurulna.
Útja hívogató gödreibe nem szorulna,
futna tovább, az újba bátran szaladna.

Nem, még nem lehet. Legalábbis nem veled,
te ismeretlenül is oly' kacér termőföld,
miből egyszer gyarló testem,
s szikkadt lelkem talán fenségesebb valót ölt.