Dobálom Rád. Hol kisebb, hol nagyobb sziklákkal borítom vérző tested. Minden nap súlyosabb leszel tőlem, de Te csak szelíden nézel rám. Fel sem szisszensz. Hogy bírod? - kérdem, s a kétely már a kiejtés pillanatában szerteszét foszlik. Szeretsz, tudom. Engedsz, bírsz és tűrsz. Hisz ezért teremtettél!
Néha próbállak felemelni, s lerázni rólad lelkem rád tapasztott sarát. Oly nehéz vagy, s mégis oly légiesen hagyod, hogy segítselek. Vagy inkább magamon segítsek. A por még szál körötted, mi mélybe hulló, szétomló köveimből maradt, s én máris újabb kavicsokat dobálok Rád. Pedig, nem akarlak én bántani...
Néha próbállak felemelni, s lerázni rólad lelkem rád tapasztott sarát. Oly nehéz vagy, s mégis oly légiesen hagyod, hogy segítselek. Vagy inkább magamon segítsek. A por még szál körötted, mi mélybe hulló, szétomló köveimből maradt, s én máris újabb kavicsokat dobálok Rád. Pedig, nem akarlak én bántani...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése