Alszol a vállamon

Alszol a vállamon, alszom a válladon. Ébresztelek, ébresztesz. Érintelek, te hozzám simulsz. Csendesen játszunk a vak sötétben. Olyannak érezzük egymást, amilyennek akarjuk. Eszközzé tompuló testünkből kilépve vágtázunk ösztöneink szavára a tovaillanó megnyugvásba.
Felizzik a vágy, s képtelenek vagyunk a csendet tovább ringatni. Szólalsz, szólalok. S a varázs egy pillanat alatt szétszakad, majd újra összeforrva pimaszul legyintve felsőbb szabályokra fülünkbe duruzsolja a képletes képtelent.

kósza gondolat Zorán: Alszol a vállamon c. dalához

Kő

Dobálom Rád. Hol kisebb, hol nagyobb sziklákkal borítom vérző tested. Minden nap súlyosabb leszel tőlem, de Te csak szelíden nézel rám. Fel sem szisszensz. Hogy bírod? - kérdem, s a kétely már a kiejtés pillanatában szerteszét foszlik. Szeretsz, tudom. Engedsz, bírsz és tűrsz. Hisz ezért teremtettél!
Néha próbállak felemelni, s lerázni rólad lelkem rád tapasztott sarát. Oly nehéz vagy, s mégis oly légiesen hagyod, hogy segítselek. Vagy inkább magamon segítsek. A por még szál körötted, mi mélybe hulló, szétomló köveimből maradt, s én máris újabb kavicsokat dobálok Rád. Pedig, nem akarlak én bántani...