FennKöltŐk

Én kértem, mit te kértél, ő érte

mi nem hittük, ti úgy, ahogy ők

szúrnak szájba méretre szabott tőrt

kamaszul korkontrasztos szabotőrt

Te kérted, mit ő kért, magadért

mi lennénk ti, ha nincsenek ők

arcunk kaparva hánynánk azelőtt

hogy hallgatjuk, mi fennkölt

Ő kérte,  ne tegyük!

Mi lennénk, ha mégis?

Ti gondolnátok: fétis?

Ők hazudnának csak azért is!

Bolha

A kötekedő kötéltáncos

alatt nem feszül háló,

ruhája rojtja ha rálóg,

egészségére lehet káros

Már most, de később,

ha lehet, esni kellemes,

csodaváróval szembemegy,

ha zavarja egy légy őt

Légző része bukkan

érző létre a sodronyon

Billenni tán mégsem kéne,

zúgó tömeg himpellére

köpő legyet nyállal oltja,

életre kél a szerzett bolha

Átugráló apró állat,

az artista de utálhat,

vakarózni támad kedve,

ketten mentek a levesbe

Bőrön ülve szunnyadsz

míg tested a gazdán zuhan

a befogadó aszfalt felé

sejthető: ő marad, te lépsz.

Széken ülök

Dolgozz fel engem,

légy most lehetetlen

lehetséges szolgája

sárguló konyhámnak

Fából asztal ívének

könyökölt rímképek

köhögve lélegezzétek,

ököllel mérget mértetek

Átlátszó és lila töltet,

vízkővel illó ötlet

gyalogol még pusztát

hamuzottan szürke ruhán

Kinek a forgás vagy én

minek látszunk az elején

rohanók is lehúznak már,

széken ülök, unott az ágy.