Tábor

Nincs hangom, sem rangom
többé szédelgő utamon
villám fárad az ujjak közé
letétbe helyezett örökség

Fényesre suvikszolt tartás
elvárt tekintet akarhat mást
de nem tehet egyebet
foncsorának fénye legelhet

Történelmed izzó barnaságán
szappanért szalasztottál már
hogy levakard vele mi rácsöppent
de táborunkban minden tönkrement

Hiába nyikorog újra rögzített ajkad
oka nem vagy hozzád körített bajnak
mert a táborból már rég hazajöttél
én sem vágyom vissza, soha többé!