Arra

Mondd, hova essek le,
te csészén imbolygó menyecske,
nevetsz-e, ha engedlek kifelé,
míg én szorítok menetén

a csavarnak, ha hagylak
dőlni a bizonyosságba,
kényszerből vett lakásnak
csak úgy visszakért foglalójába

belebetegedni. Már mindegy,
horkolva tanított a foghegy
vetni, s aratni is a mámort
hogy írjak beléd bátort

akkor is, ha nem érted:
jobb neked a merészet
tüstént mássá tenni,
míg lehet belém menekülni.

Most dőlni kell. Ennyi.