Cseppből

Válj cseppé, ha mersz,
a többin gördülve kelsz
fel a vázába térdepelsz,
virágként hamisan énekelsz

Mitől elroppan az üveg,
a szilánk tündére üt meg
barna képet a falamon,
megkarcolja keretét, hagyom

Mert amit közrefog,
azt rég elvitték a nappalok
hangjai pattogó ostorok,
több fakó párát nem akarok

Újat, mert ódont hagytál itt,
ami érdemli a szikár színt
szórja a megmentett ízt,
s rajzol még rád halvány pírt

Borbély

Egyszerű szavakkal köszönöm, mi eddig voltál, s formálódtál a pillanatra mindenné, csipkebokor bájú éberségé, fonott hajad röviddé változott, e felismerésben más is lehullott a borbélynál, aki munkáját végezve alakított bátorrá, holott tudta előre: hajad hulláma kinő egy másnak szánt időre, amikor a mutató megáll, annak váltója más irányba áll, hogy elroboghass mellette, mert a hullámcsatot eldobtad a fodrász előtt örökre.

Most még a masni sem virít,
az olcsó anyag nem visz pírt
puderes arcodra mikor odanézel,
hol voltam én tükröd papírképen...

Másképp

A lelked elnémítani nem szabad,
még akkor sem, ha bőven akad
ki óriáskodva rakat falat
a hangok elé, de el nem szalad.

Csak áll, s gyáván szemléli művét
miből kígyó fondorlatok állják őrét
a semminek, amivel téged riaszt,
ragaszt, enni mérget kotyvaszt

De nem öl meg, csak kényszerből kábít
a nihilista bábuk erőszakolta árnykép
katlana vár még, ha nem mondod időben
megállj te semmi! Mert nincs másképp...