Kacag

Egyszervoltam lódít

és szótagolva kerít

új feneket régi szónak

Ajtaját becsukja

majd rám lép

mint a felakasztott kép

Súlyától szédül

tintája míg kékül

végre együtt is kacagunk

Útvesztő

Utak végére nő kanyar

hogy merre, ne akarj

tudni betont biztosan

tévedj, s tedd piszkosan

Bár szúrtak őseink táblát

intésük csak illemből áldás

nekünk szám és ábra

anyáink volt fiatalsága

Kilátó

Nem én estem el

de botlok ha kell

rohanón ziháló

az összes kilátó

fából ék nem lazul

de tőlünk ring vadul

minden mondott óriás

mi lénytelenül áll

ha nem mászol rá

korhadni kél kedve tán

Légy magad a lényeg

botolj meg ha kérlek!

Résben

Szikla alatt koszt csupán

rághat át a csendes talány

min dülleszkedik zarándok

éjjelente Isten jár ott

Lekvárbontás

Ismeretlenek randevúznak

kockás kemping kosarakkal

mellettük

Párok perelnek szeretlek-szavakkal

tegnap

zárt szelencébe földet kergettek

osonva

csókolt pecséttel remegett belé

éltem

Bár még lekvárbontás előtt

csentem belőlük levegőt...

Sor

Nincs is mit írnom

ha volna még kín ott

tán kardélen működne

képzelegve trükközve

a nincs is mit írnom sor

lényegétől lassan elájul

talán akkor volt mikor
először lettem elárult.