Néha még jólesik beszélni rólad. Megérinteni bőrömön könnyeid helyét, s érezni is tán, ahogy fejed ölembe hajtod a szálloda hideg lépcsőjén. Jelen voltál. Emlékezni arra, hogy ringattad forrongó lelkem, mikor tervezgettük a jövőnk zálogát. Kimerült testemet hogy nyugtatta a túlcsorduló mézes hab kávéd poharán! Emlékszel még rá? Volt, hogy megpróbáltuk egy hétig, de csak három napig bírtuk az elválást... Most meg már fél éve, hogy láttalak, de naponta érezlek, s csak megköszönni tudom, hogy emberré tettél! Vagy inkább rajtad keresztül Valaki, aki már engedi nekem halkan, s szelíden kimondani: hiányzol, de mégis tudok rád örömmel gondolni!
